A kuncertet a kiskunhalasi Ozirisz nyitotta (csodák csodája pontosan, sőt a másik két zenekar is a kiírt időpontban kezdett!), akik hosszabb hallgatás után bukkantak újra elő a "Mint a jég" lemezzel. Kíváncsian vártam, hogy a közben gyülekező Ossian-horda hogyan veszi majd a srácok dallamos metálját. Töredelmesen bevallom, a korábbi anyagaikat nem ismerem, de a koncert hangulati értékéből ez semmit sem vont le. Igaz, a program alapvetően az új albumra épült, csak a végén volt egy kis lazulás Bon Jovi Runaway dalára. A srácok nagyon feelingesen nyomták végig a rendelkezésükre álló egy órát, és külön klassz volt, hogy a látványra is hangsúlyt fektettek. Az énekes Blackey bő, színes ingjében széles taglejtésekkel kísérte a dalukat, lengtek a hajak, élmény volt látni, hogy helyben topogás helyett kihasználták a nagyszínpad nyújtotta lehetőségeket. Bizony, így is lehet! A kaposvári Messenger "Élsz ahogy élsz" albuma a megjelenésekor nagy kedvencem volt, az utúbbi két évben jó párszor igyekeztem is megnézni őket - kicsit azonban rájuk járt a rúd, vagy csak pont én fogtam ki olyan bulikat, ahol valamiért nem tudtak megjelenni. Mindenesetre sehogy sem sikerült élőben is elcsípni őket. Közben egy tagcsere is nehezítette a dolgukat: Nagy László énekes személyes okok miatt már nem játszik velük, az énekesi posztut pedig Battyányi Péter basszer vállalta magára, így ő énekelt már ezen a bulin is. Nem is rosszul! Sajnos a hangzás itt sem volt toppon, s bár a thrashbe hajló, szikár metal dalok feledtették a bánatomat, a program végére sem lett jobb a helyzet. A csapat jó érzékkel válogatta ki az első két album legjobb nótáit, s a hamarosan megjelenő hármas korongról is kaphattunk ízelítőt két-három dal erejéig. Ők ugyan nem szántották fel a deszkákat, de kétségtelenül energikus bulit adtak. A besúlyosított Rice dalt is eljátszották, zárásként pedig az elmaradhatatlan Megaláztált zúdították ránk. Szinte percre pontosan nyolckor hullott le a fekete lepel, felfedve a hatalmas Ossian logót, s a Rock Katonáival indító csapat az általam látott egyik legfeelingesebb koncertjét adta. (Pedig csak az újjáalakulás óta minimum hússzor láttam őket!) Hatalmas motyót halmoztak fel, náluk már a megszólalás is rendben volt, s úgy látszik, az új lemez bombasztikus hangzása irányt mutatolt ehhez a különösen fontos jubileumi koncerthez is: minden idők legjobb hangzású, és az utóbbi évek legjobb Ossian albuma méltó bemutatást igényelt. Alig egy héttel a buli előtt Endre elmesélte nekem, hogy milyen mennyiségű lámpát szeretnének, és hogy különleges látványelemeket is akarnak, ám a látottak felülmúlták az elképzeléseimet. Magyar metal bulin rég nem láttam ilyen látványos show-t! A nyitódal után jött a Szerelmed pokla, majd az Amikor még, s egy darabig még próbáltam jegyezni a sorrendet, de aztán a látvány elvonta minden figyelmem. A megszokott fényhidakon kívül számtalan lámpa volt, amelyek egyfajta szórt fényt adtak, mindegyikük legyezőalakban világítva be a színpadot, a nézőteret, vagy a Pecsa falait. Lila, zöld, sárga, kék lézersugarakra emlékeztetve villogtak, miközben hol a színek váltakoztak, hol a fények fordultak másfelé! Az új album címadója előtt Endre elmondta, hogy bár a külvilág számára titkos ez az ünnep, azért az új lemez mégis bejutott a MAHASZ listára, sőt egészen a 7. helyig kúszott fel, majd a nóta elején szikraeső borította el őket. A Pogány imánál lángoszlopok csaptak fel a színpad teljes széltében, sőt, a Veszély Rabjánál maga a mikrofonállvány is lángokba borult, miközben Endre rendületlenül énekelte a nótát! Az Élő sakkfigurákat újabb szikraeső kísérte, ezúttal alulról. Az új nótákat láthatólag a legtöbben már ugyanúgy ismerték, mint a korábbi klasszikusokat, természetesen azokból is jónéhány terítékre került. Minden lemezt, minden korszakot megidéztek, volt közönségénekeltető-verseny a Sörivóknál, és Hornyák Peti még egy dobszólóval is meglepte a nagyérdeműt. Szóval egyetlen rajongónak sem lehetett oka panaszra. Úgy a buli háromnegyedénél lépett színpadra az est sztárvendége, Kalapács Józsi, hogy Endrével karöltve énekelje el az Éjféli lányt, majd "történelmi pillanat" következett: Endre egy nóta erejéig lesétált a színpadról, s az Ősök vére c. új nótát egy az egyben Kalács énekelte végig. Érdekes (és nagyon jó) volt a jellegzetes, ossianos dallamokat az ő hangján hallani. Józsi aztán még a ráadásoknál is színpadra került, akkor a Szenvedélyt nyomták közösen. A maratoni hosszúságú buli ellenére a csapat az utolsó percig lankadatlan lendülettel muzsikált, Viktor és Ricsi is hol itt, hol ott bukkant fel a színpadnn, Attus is látható jókedvvel nyomta a riffeket. Az egyetlen üröm az ünnep örömében a klasszikus felállás tagjainak távolmaradása volt, sajnos nem sikerült összehozni a vendégszereplést. Ahogy Endre a buli legvégén mondta: "Mint a mesében: háromszor és még egyszer hívtam őket, de...". Pedig ha mindezek után egy klasszikus "Maróthys" felállással előszedtek volna pár igen korai klasszikust (Legyen rock, Metal vihar, A Heavy Metal születése, stb.), az lett volna az igazi hab a tortán! Sebaj, öt év múlva újra jubilál a csapat, velük pedig mi is, s ahogy mondani szokták: bármi megtöténhet. Akárhogy is: az Ossian erősebb, mint valaha!